Egyéni történet



Szerkesztője: Corner Girl
Bevezető: A férfi éppen rám szegezte a pisztolyt és a pénztárcám követelte. Fel sem fogtam, hogy éppen kirabolnak. Egyáltalán nem figyeltem, leblokkoltam. El kellett volna futnom és hívnom a rendőrséget. Mintha a lábaim azt akarnák, bajom essen, vagy csak meg akartak védeni. Ha futok, talán le is puffant. Szóval maradtam. Egyre csak a telefonom és a pénzem után "érdeklődött". A sikátor előtt elment pár ember. Egy időre megtorpantak, elszörnyűlködtek, majd továbbmentek. Egyedül magamra számíthattam és a testvéremre, aki mellettem állt. Az arca rémült volt, mégis magabiztos. Az üzenete csak ennyi volt: Inkább rám szegezd a pisztolyt, minthogy a húgom bántsd!
A rabló már türelmetlen volt és elsütötte a fegyvert. A golyó vészesen közeledett. Bekövetkezett az, aminek gondolatától mindig rosszul leszek. Rebeka ellökött és eltalálta a golyó... A gyilkos megijedt és azonnal futásnak eredt. A nővérem gyengéden elmosolyodott, és lehunyta a szemét. Azt hiszem elaludt. De most örökre...


Szerkesztője: Strawberry
Bevezető: Ha a csillagokat bámulom, nem számít hol vagyok. Hisz lehetek bárhol, ha felnézek
az égre mindig ugyan azt látom. Minden a helyén van.
Az egész olyan, mint megtalálni a helyed valahol. Olyankor nem érzed annyira
a hiányát valakinek aki nincs melletted, mert tudod ugyan az a csillag néz le rád, ami rá.
Lehetek bármilyen távol, Ő mindig velem lesz, oda fent a legragyogóbb égitestként...

Szerkesztője: Henriette
Bevezető: -

Szerkesztője: Lolita
Bevezető: Violet csak egy tizenhat éves lány, aki egész életében el volt nyomva. Szadista hajlamú keresztény édesanyja minden egyes ütéssel egyre sanyarúbbá tette a sorsát.
Egy nap viszont úgy dönt, hogy elmegy. Cuccait hátizsákba pakolja, majd stoppolni kezd. Pechére viszont nem egy magányos kamionos, hanem egy - először átlagosnak tűnő - srác veszi fel őt. Rövidesen rá kell jönnie, hogy nem menekülhet előle, ugyanis egyik pillanatról a másikra a srác rabjává válik. Szó szerint.

Szerkesztője: Nagy Boglárka
Bevezető: Zelda vagyok. Orvgyilkos.A szüleim az erdőben hagytak, valószínűleg a farkasoknak. De egy törzs magához vet. Indiánként neveltek és a törzs igazi tagjának tartottak. Addig amíg nem találkoztam az angolokkal. Felgyújtották a törzset és megöltek szinte mindenkit. Engem és pár életben hagyott társamat pedig eladtak rabszolgaként. De megszöktem még mielőtt munkába foghattak volna. Így kerültem először Achilles-hez. Hamar megtanultam az orvgyilkos fortélyokat majd miután az öreg átadta az összes tapasztalatát "továbbtanulás" céljából elmentem egy másik mesterhez is. Közvetlenül a második kiképzésem után kaptam meg a levelet Achilles-től. Ezzel a levéllel esélyt kaptam arra hogy kivívjam mások szabadságát és hogy bizonyíthassak magamnak.


Szerkesztője: FantasyGirl
Bevezető: Egy lány, aki Olaszországig menekült a múltja elől és egy srác, aki a múltjára építkezve építette fel magának fényes jelenét. Jake Fellows neve ismert Hollywoodban, ő az új szépfiú, akit mindenki magának akar, miközben ő ugyanaz a szerény srác, aki mindig is volt. Mikor öccse hegymászás közben balesetet szenved, azonnal Veronába siet, hogy mellette lehessen lábadozása közben. Az egyik nővér múltbéli titkai azonban mindkettejük sorsát megbélyegzik, és elkezdődik egy út, melyről nem lehet visszafordulni.

Szerkesztője: Mona és Nia.
Figyelem! Az oldalon két történet található! 
Dangeorus Love vs Magical Summer
Bevezető: Dangeorus Love: A történet egy lányról szól, Monáról akinek egy átlagosnak tűnő nyári napon teljesen megváltozik az élete..
Bevezető: Magical Summer: A történet egy lányról, Niáról szól, aki egy nyári napon kimegy a családjával a tengerpartra.

Szerkesztője: Jennifer Meyer

Bevezető: Az élet igazságtalan...Egy fiatal lány, aki csupán 17 éves. Egy lány, akinek az életéből csupán 50 nap maradt hátra.
Egy lány, aki szeretett élni. Egy lány, aki beteg lett. Egy lány, aki megfog halni...
Leila Goot egy élettel teli lány..volt. Miután leukémiát diagnosztizáltak nála teljesen összetört.
Minden küzdelemnek vége van egyszer... Leilanak csupán 50 napja maradt kihasználni a fiatalságát.
50 nap arra, hogy mindent amit szeretett volna valaha megtenni megtegye.
50 nap kevés idő...Lehetséges ennyi idő alatt egy életet leélni?!

Szerkesztője: Gabriella Fisher és Stephanie Pfeiffer

Bevezető: Biztosan ismerjük a szerencse két arcát, a bal és jószerencse kettős mivoltát. Amikor egy kalapból a mi nevünket húzzák ki, vagy sorozatban rossz lapokat kapunk egy kártyapartin. Megmagyarázhatatlan mi irányítja az ilyen véletleneket, de megtörténnek. A saját világunk érthetetlen mágiája, amit sokan a karmával magyaráznak…
Ebben a történetben sincsen semmi több. De van, amikor nem tudjuk eldönteni, hogy éppen a jó vagy balszerencse babrál ki velünk. Nem egyértelmű, hogy Fortuna éppen balra vagy jobbra fordította a szerencsekerekünk nyelét. Hagyjuk magunkat úszni az árral, a mindennapok sokaságában. S csak a végén döbbenünk rá mibe keveredtünk, hova vezette szívünk ez a menet.
Szállj be a következő játszmába, és vállald a kockázatot! Vár Emily és Dean története.
Döntsd el Te, hogy ki volt a szerencsés, és ki a szerencsétlen!

10. http://secretdiarybygf.blogspot.ro
Szerkesztője: Gabriella Fisher
Bevezető: Kedves naplóm! - így kezdtem bele a bársonyos naplómba, amit a tizennyolcadik születésnapomra kaptam egy ismeretlen személytől. Akarva akaratlanul az édesanyámhoz kötöttem, ahhoz akit soha életemben nem láttam, aki rejtélyes körülmények között hagyott el minket, édesapámmal.
Ám a napló választ adott, nem egy kérdésemre. Egy barátra leltem benne, egy védelmezőre - aki talán csak az illúziók szülöttje, ám annál valódibb érzelmeket gyújt bennem. Hunter... suttogom magam, és a titkok rengetegében érzem magam. Csak egy betűhalmaz, ez voltál nekem - arc, mozdulatok, és hangok nélkül ragadtál el, a végtelenbe.


11. http://vikystory.blogspot.ro/
Szerkesztője: Viky
Bevezető: -

12. http://thelifesometimesdifficult.blogspot.hu/
Szerkesztője: Ren
Bevezető: Amikor kicsi vagy, várod, hogy tini lehess. Szerelem, fiúk, bulizás és csupa jó dolgok, de ez nem biztos, hogy mindig, így van, és hogy jó dolog. A tinik is megküzdnek a maguk problémáival, és igen is van olyan, aki inkább lenne kicsi, mint tizenéves. Hisz "Az élet, néha nehéz!



Szerkesztője: Sweety
Bevezető:  A történet egy átlagos lányról szól, aki küzd a depresszióval. Mindene megvan, de mégis magányosnak érzi magát. A barátai titkolóznak előtte, a családja elnyomja őt, a halál felé fut. Aztán jön egy lány, aki visszahozza az életbe, segít neki, hogy valóra váljon az álma. Az álma, ami mindent megváltoztathat. Új hely, új barátok, új élet. Vajon sikerül neki? Szembeszáll másokkal, csakhogy sikerüljön az álma? Mi lesz az árva lánynak a sorsa a világban? A történetből kiderül...

Szerkesztője:  D.L.L
Bevezető: A blogról:
Egy világ, ahol semmi sem úgy történik, ahogy várnád. Nem varázslat, csupán más. De veled is megtörténhetne...
Az irrealitás és a fantasy határán egyensúlyozó (és néha átbillenő) történetek az én tollamból. :)

15. http://middle-distance.blogspot.hu
Szerkesztője: Szatti
Bevezető: Halhatatlanok, nem léteznek. Legalább is, így gondolja Cara mindaddig, amíg tudomást nem szerez születésének baljós körülményeiről. Születése után néhány hónappal, Cara szíve utolsót dobban a bölcsőjében. Senki sem tudja, mi történhetett. Szülei képtelenek túltenni magukat lányuk halálán, megmagyarázhatatlannak tűnik, ahogy egyik pillanatról a másikra a kislány testében az élet utolsó szikrája is kialudt.

16. http://tiffsun.blogspot.ro/
Szerkesztője: Domi
Bevezető: -

17. http://dianabrunwin-feledhetelenmult.blogspot.hu/
Szerkesztője: Diana Brunwin
Bevezető: -

18. http://xkoszonomhogyharcossatettelx.blogspot.hu/
Szerkesztője: ••Macy Claudia Morrow♥••
Bevezető: Macey Hazel egy álláshirdetés miatt utazik New Yorkba, ahol egy ideig nővérénél lakik. A költözés napján Macey megismerkedik nővére, Molly barátnőjével, aki nem mellesleg annál a cégnél dolgozik, ahová Macey beadta az önéletrajzát. A vállalat vezetője Andrew Dawson, New York egyik legsikeresebb és legszexibb agglegénye. A fiú családja építésznek szánta, de Andrew az újságírás mellett döntött. Macey és Andrew között vibrál a levegő. Ezt azonban egyikük sem veszi észre vagy inkább nem akarják észre venni. Egy ajánlat, amely életeket változtathat meg. Egy éjszaka, amely mindent megváltoztathat.

19. http://ujeletvarram.blogspot.hu/
Szerkesztője: BJ72
Bevezető: -

20. http://gyerevelem0.blogspot.hu/
Szerkesztője: Sára Sóvágó
Bevezető: Miután felébredtem a rendszeres (és ajánlott) délutáni szundimból, rettenetes hiányérzet fogott el. Össze-vissza rohangáltam a házban, amikor hirtelen megláttam a gépemet. Szinte azonnal éreztem azt az éteri erőt, amely körüljárta testem, lelkem. Leültem a kopott monitor elé és kellemes izgatottsággal vártam, mire betölt. Mondanom sem kell, hogy ez alatt az idő alatt Shakespeare megír egy művet, lecserélik a pápát, kijön egy újabb Harry Potter könyv, stb. De én türelmetlenségemet leküzdve ültem ott és vártam a szent pillanatot...Az ujjaim játszottak a billentyűkkel és szépen lassan a kis hangyabetűkből egy összefüggő szöveg állt össze. Nem remekmű, nem vallási tanokat is elfeledtető írás. Egyszerűen csak egy kép. Egy kép betűkbe foglalva, hiszen ezt látjuk mi, egyszerű fantázialakók.
Remélem, hogy az a kép, amit most elétek tárok elnyeri a tetszéseteket és gyakori látogatói lesztek az általam alkotott fantáziának.
Egy híd korlátjánál állva az ember általában átgondolja a dolgokat. Miért teszem ezt? Mi lesz ennek a következménye? Vajon, ha meghalok, akkor jobb lesz? és a többi megválaszolatlan kérdés. Annál a bizonyos korlátnál állva én nem gondoltam erre. Szemem előtt a húgom arca lebegett, mint egy megfoghatatlan angyal, mint egy nem is tudom... Emlék. Ahogy táncol, tévézik, eteti a madarakat és nevet. Leginkább a nevetése hiányzik. Istenem, mit nem adnék azért, hogy még egyszer újrakezdjem az egészet. Megváltoztatnám a jövőt, vagy akármi.
A korlátnak dőlve néztem a folyót, ahogy elhalad a város mellett. Az utcai fények megvilágították a gyors víztömeget, ami most még az átlagosnál is kísértetiesebben festett. Már éppen fel akartam mászni a folyótól elválasztó vasrúdra, hogy örök búcsút vegyek ettől a helytől, amikor meghallottam egy hangot. Meghallottam azt a hangot, ami talán a sötétségből a fény felé vezet.

És igen, én követtem...

21. http://www.mydreamcandyfloss.blogspot.ro/
Szerkesztője: Zsuzsanna Doncsecz
Bevezető: -

22. http://egy-atlagos-lany-naploja.blogspot.hu/
Szerkesztője: Sz. Kinga
Bevezető: -

23. http://beepitve.blogspot.hu/
Szerkesztője: Szandra Orbán
Bevezető: -

24. http://www.foldalol.blogspot.ro/
Szerkesztője: Zsuzsanna Doncsecz
Bevezető:Két őrületes csajjal van dolgotok. Együtt járunk íjászatra és rengeteg baromságot csinálunk a barátainkkal. Sokat találkozunk az újabb csavarok és fordulatok kidolgozásáért. Rengeteg időt foglalkozunk a bloggal. Ez a 2. közös blogunk, a legelsőt is együtt írtuk. Sok munkánk van ebben az oldalban. Lehet, hogy nekünk nincs olyan hiper-szuper fejlécünk csak összevágott képek, de mi nagyon büszkék vagyunk rá és azok is leszünk még akkor is ha valaki lefikázza. Nagyon jó barátok vagyunk és nem veszünk össze ilyesmiken. Nagyon nagyon jó olvasást kívánunk minden idetévedőnek és reméljük tetszeni fog a történetünk! :))) xoxo

25http://www.azalmoku.blogspot.ro/
Szerkesztője: Ágnes Kovács
Bevezető: -

26. http://dear-diary-by-britt-ramone.blogspot.hu/
Szerkesztője: Dorea Light Avery
Bevezető: Raina Fabray egészen egy balesetig átlagos lány. Élete gyökeresen megváltozik, miután nyáron kilábal a tragédiából. Az iskolában végre találkozik barátaival és iskola új tanulójával, Sebastian Kyddel, aki a mostaninál is jobban felforgatja az életét. Remek lehetőséget kap New Yorktól és arra is esélye van, hogy a húgával újra igazi testvérek legyenek.
Fell’s Rock-ban sohasem egyszerű az élet. Valakiről kiderül egy hatalmas titok, valaki megtalálta nyáron a nagy szerelmet, tiltottan. Valaki nem nézi jó szemmel, ahogy a másik boldog. Valaki hatalmas kalamajkába keveredik, valaki már abban van. Valaki nem tud választani két dolog közül, valaki viszont felhőtlenül boldog. A döntések itt sem egyszerűek, pláne ha közben megszállottan keresed a Nagy Ő-t, aki hol várat magára, hol viszont eléd siet. De ha te is tudni szeretnéd ezek a dolgok, hogy alakultak ebben a pici louisianai kisvárosban, akkor olvass bele Raina naplójába, ami mindent elárul!

27. http://perfectdance4ever.blogspot.hu/
Szerkesztője:  DFA.
Bevezető: -

28. http://piecesofaparalellworld.blogspot.hu/
Szerkesztője: Ancsa
Bevezető: -

29. http://rozsafuzer.blogspot.hu/
Szerkesztője: Z. Benett.
Bevezető: Erős orkán tombolt, olyan illatot sodorva, mely meg fogja változtatni a világot.A keserédes kín végigkúszott a torkomban, és hátamat lúdbőr rohamozta, testem teljesen beleremegett. Idegesen járkáltam körbe-körbe a kis szökőkút csobogó vizét figyelve, majd egy végtelennek tűnő pillanatra megmerevedtem, és megpördültem a tengelyem körül. A szél az arcomba sodorta selymes skarlátvörös színben pompázó hajam, és szemöldököm értetlenül vontam föl. Tekintetem jegessé vált, és a félelem komor érzése teljesen hatalmába kerítette a testem. Halk lépteket hallottam, ritmusosan, a víz csörgedezésének hangjával egyszerre. Jobbra, s balra kapkodtam a fejem, és a hajam táncolt a levegőben, miközben én halálra rettenve, ósdin, elkezdtem ballagni a hang irányába. Megpördültem, a fenyőfákon és utcalámpákon kívül semmi. Mégis elmondhatatlan érzést éreztem a torkomban sziszegni, és a halk léptek egyre kezdtek hangosabbá és tisztábbá válni… Női cipőkopogás. Szivarfüst. Köhögésroham. A víz szivárgásának tompa hangja. Reccsenés. Szakadás. Valamiféle folyadék kezd ömlengeni, és apró indában folyik el mellettem. Megrémülök, és halk sikoly szakad fel a torkomból….

3O. http://just--move--on.blogspot.hu/
Szerkesztője: Pippa Q.
Bevezető: 1890-ben egy fagyos éjszakán útnak indul egyedül Fallon, ez az út megváltoztatja az életét. Hisz egy újjat kezd, remélve hogy ez más lesz, nem számolva egy pletykés falura olyan közösséggel akik kicsit sem befogadóak. Elég erős ez a lány, hogy egyedül megküzdjön az előtte álló gondokkal? Egy cél vezeti és azért mindent megtesz, elvisel. Fallon elrejti az igazi énjét, csakhogy nagyobb biztonságban legyen. Sok minden vár még rá, ha érdekel olvasd el a történetét.

31. http://anegyelem.blogspot.hu/
Szerkesztője: Anna Bajnóczi
Bevezető: -

 32.http://enesademonom.blogspot.hu/
Szerkesztője: Szencseg
Bevezető: Emily egy különleges lány, aki egy különleges világban él. Ezen a helyen, a démonaink láthatóak, tapinthatóak, de ugyanúgy megkeserítik az életünket. Emily, és az olyanok mint ő, vagyis a Démonlátók, feladata, hogy az átlag embert megvédjék ezektől a lényektől. De mi történik, ha minden amit addig szabályszerűnek hittél, összeomlik? 


9 megjegyzés:

  1. http://minden-megvaltozik.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok! Már többször is próbáltam üzenetet küldeni az e-mail címetekre, de egyszer sem sikerült... Nem tudom, mi lehet a baj, de majd utánanézek. Azt szerettem volna... Mármint lenne egy kérésem. Van egy oldalam, ahol saját történetet írok, a címe "KARNEVÁL". Fel tudnátok tenni ide, a többiek blogja közé? Igaz, a blog még elèg új, de remèlem ez nem jelent problémát. :)
    A blogom ~~~~> http://karneval0003.blogspot.de
    U.i.: Egyébkènt nagyon tetszik az oldalatok! Így tovább! :))

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!
    Kérhetnék egy kis segítséget? Kitennétek a blogomat, ha lehet? Nagyon sokat jelentene, mert imádok írni.
    Blogom: http://staywihtmeforeverandever.blogspot.hu/
    Előre is köszönöm.
    Amúgy nagyon jó a blog, rengeteg érdekes történetet találtam :)
    XxRen.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon sokat jelentene, ha kitennéd a blogomat, mert csak most kezdtem és nem mellesleg nagyon-nagyon imádok írni.
    http://azelfekerdeje.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!
    Nekem is nagyon sokat jelentene, ha az én blogomat is kitennéd. Még csak most kezdtem el írni, mindig is akartam egy blogot, aztán most végre úgy döntöttem hogy megcsinálom :) imádok írni, a jövőben is ezzel szeretnék foglalkozni ^^
    http://femmystruck.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  8. Szia/Sziasztok. Egy blogot keresek aminek nagyon tetszett a története. Egy lányról szólt nem emlékszem a nevére egyetemre vagy főiskolára járt és volt egy legjobb barátja akibe szerelmes volt de a fiú Trisztán "nem tudta". Trisztánnak volt egy régi barátja akit Párisznak hívnak de az ellensége lesz egy tragédia miatt. A lány és Trisztán lefekszenek egymással. Közben a lány megismerkedik Párisszal aki elakarja csábítani hogy bántsa Trisztánt..vagy valami ilyesmi. Nem tudom ismeri e valaki? Remélem tudtok segíteni. Előre is köszönöm.

    VálaszTörlés